2010. szeptember 27., hétfő

Lake District (a Tóvidék)


Keswicktől keletre állnak a Stonehenge-nél régebbinek vélt Castlerigg kőkörének megalithjai.


Ez a város a túrázók legkedveltebb találkozóhelye. Könnyű szállást és kirándulófelszerelést áruló üzleteket találni.



A Tudor-korban a grafitbányák feltárása után, az addig virágzó gyapjú- és bőrkereskedelem háttérbe szorult, és a bányászat, majd a ceruzagyártás lett a meghatározó iparág.


A II. világháborúban Keswickben készültek azok a belül üres ceruzák, amelyekbe a titkos ügynökök térképet és iratot rejthettek.



A Tóvidék tájait földtörténeti események formálták évmilliókon át, de az emberi tevékenység - elsősorban kőfejtés, bányászat, földművelés, idegenforgalom - is nyomot hagyott.



Szelíd rétek és tavak valamint a csipkézett vad hegyek váltják egymást ezen a festői tájon.



A több, mint 16 km hosszú Windermere Anglia legnagyobb tava.
Állítólag egy Swallow (Fecske) nevű gyönyörűen helyreállított gőzhajó is közlekedik rendszeresen, de ezt sajnos nem láttuk, de egy kis hajókirándulást azért tettünk egy modernebb hajón.


A keleti parton fekvő Bowness-on-Windermere igen népszerű turistaközpont. Sok épülete a Viktoriánus kort idézi.

 

A tó partján iparmágnások építettek gyönyörű házakat maguknak.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szep ez a Tovidek! Koszonom, hogy mutattal rola kepeket. Az elso kepen levo kokor nagyon hasonlit arra, ami Avebury-ben van, joval delebbre.

    VálaszTörlés
  2. Éppen tegnap gondoltam Rád,hogy régen írtál ebbe a blogba.
    Örülök nagyon,hogy ilyen sok szépet láttok!!!!

    VálaszTörlés
  3. A borús idő ellenére a képek ismét lenyűgözőek! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!!!

    VálaszTörlés
  4. Olyan gyönyörű képek és táj, gyorsan be is jelentkeztem hozzád, hogy mindig tudomást vegyek az új fotóidról:))) Álmom, hogy egyszer eljutok a Te általad bemutatott vidékekre és megcsodálom ezt az IGAZI ZÖLDET...

    VálaszTörlés
  5. Ó, nekem ez volt a nászutam.... A világ legcsodásabb tája:))))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin